Művelődési Központ - Győr
A városom.hu hivatalos blogja városi programokról, eseményekről, látnivalókról, közlekedésről és a közösségi életről.
Országos Nyitóoldal / Győr / Blog / Turisztika / Győr a "Találkozások városa"
Győr hazánk Észak-nyugati szegletében Győr-Moson-Sopron megye székhelye, a Nyugat-Dunántúl régió központja. A Budapesttől mintegy 120 kilométerre elhelyezkedő települést az M1-es autópályán célszerű megközelíteni.
Győr rendkívül jó közlekedési körülményekkel van megáldva, ezért is kapta a „Találkozások városa” elnevezést. A fantasztikus természeti értékekkel körülölelt város, a Kisalföld keleti felében közvetlenül a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet felső szegletében és a buja Szigetköz alatt; a Rába, a Mosoni-Duna és a Rábca torkolatánál terül el. Így tulajdonképpen, mint a „Folyók városa” is megállja a helyét.
A térség már római korban is fontos szereppel bírt, a tartományt védő vár már akkor is épült a városban. Az évszázadok során egyre nagyobb lett a vidék jelentősége, Szent István királyunk idején mér székhellyé lett, püspökséggel és székesegyházzal. A vár a törökök idején végvárként védte Bécset, ám 1594-ben a törökök kezére került és a város szinte kiürült.
A 17. századtól vett a város új lélegzetet, és a 18. században már egy szép új barokk stílusú város épült fel, melyben beindult a kereskedelem. Az 1830-as évekre Győr lett hazánk legfontosabb kereskedelmi csomópontja. Viszont a szabadságharc az útjába állt ennek a hihetetlen mértékben meglóduló fejlődésnek.
Ám ez a város a mínuszból is sikeresen felküzdötte magát, hamarosan a gabonakereskedelem, és az állatkereskedelem megoldotta a pénzügyi problémákat. 1860 táján, miután a nemzetközi nagyságúvá nőtt vízi szállításon alapuló gabonakereskedelem bedől, a városban új törekvések mozgatták meg a további fejlődést. Ekkor nagyszámban épültek új épületek, intézmények.
A 20. század világháborúi Győr városát sem kímélték, ám hamar lábra állt. Ez a fejlett iparváros, Budapest mellet hazánk második legjelentősebb ipari centruma lett. 1950-ben a három megyét, Győrt, Mosont és Sopront egyesítették, melynek Győr lett a megyeszékhelye.
A település lakossága a 20. század közepén szépen megduzzadt, manapság a népesség száma egy 2010-es adat alapján 130 ezer körül mozog. A gazdasági, infrastrukturális fejlettség napjaikban is jellemző Győrre. Oktatási, kulturális, egyházi, sportközpont, no és fürdőváros, nyaranta a fesztiválváros jelzővel is megállja a helyét, ám a kultúrára éhes polgárokat egészévben igényes programokkal látják itt el.
Győr programja közül szívesen kiemeljük a Barokk Bál, a Győri Tavaszi Fesztivál és a Négy Évszak Fesztivál felsorolni hosszadalmas programjait.
Szerző: GE - Városom.hu
Az ország legnagyobb turisztikai kiállításának az Utazás Kiállítás 2011-es belföldi díszvendége...
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide
Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron!
Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest
Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton