Xantus János Állatkert
A
Xantus János Állatkertben eltöltve egy kellemes napot megismerkedhetünk a természet csodáival, az állatkerti séta remek kikapcsolódás felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Amellett hogy remek családi programokkal várja a látogatóit az állatkert, célul tűzte ki azt is, hogy felhívja a figyelmet arra hogy, mennyi veszély fenyegeti a minket körülvevő növény- és állatvilágot.
Az itt dolgozók áldozatos munkával igyekeznek részt venni a természet védelmében, és bennünket is erre akarnak kívánnak ösztönözni.
A
Győr meleltti, 1967-ben nyitott vadaspark jelentős megújuláson ment keresztül. Ma már 100 állatfaj több mint 500 egyedét nagy kifutóterületeken, eredeti élőhelyeüknek megfelelő környezetben tekinthetik meg a látogatók.
Forrás: Gyor.hu
Xantus János Állatkert
A
győri állatkert napjainkban is szünet nélkül fejlődik. Elkészült a gibbon-sziget ahova már új fajként költözhetett be a
két fiatal gibbon, Dodo és Gyurci, akikA két agglegény azóta is együtt él a szigeten és akrobatikus mutatványaikkal mindig elkápráztatják a majmok szerelmeseit.
A másik nagy kedvenc Dona a 2000-ben új házba költöző és Magyarországon először látható- törpevíziló, aki az Európai Fajmegmentési Program keretében egy külföldi állatkertből érkezett. 2001-ben épült tágas Afrika-kifutó, ahol zebrák, antilopok mellett Fábió és Rudi a két zsiráf éli mindennapjait.
Az ezt követő évben méltó helyet kaptak a tigrisek, oroszlánok és medvék is. 2004-ben sikerült átadni az Afrika-házat is, ahol többek között csimpánzokat, törpeorrú törpekrokodilokat, vörös homlokú makikat és egy több száz literes Malawi-tavi medencét is lehet látni. 2005-ben végre új további három hektárral bővült az állatkert területe.
Erre a területre erdei sétaút került, piknikező helyekkel, , őzekkel, skót marhákkal, pónikkal és tevékkel. Az állatkert negyven éves születésnapjára 2007-ben átadásra került a Zsiráf-ház, a Terráriumház, és a Dél-Amerika ház.
Ezek a házak nemcsak a meleg időjárást kedvelő állataink számára biztosítanak otthont, hanem a téli fagyos napokon az állatkertbe érkező látogatóink is megmelegedhetnek.
A Zsiráf-házba érkező vendégeink egy emeletre érve egy magasságba kerülhetnek hosszúnyakúékkal is. A Dél-Amerika ház lakói a tapírok, lajhárok, pampanyulak, vízidisznók hamar belakták új, korszerű otthonukat. Ebben a házban látható a 2007-ben született Gesztenye, a tapírfiú is.
A Terráriumházban mézmedvéket, kaméleonokat, botsáskákat, kajmánokat és selyemmajmokat lehet megcsodálni. A 2004-ben átadott Afrika-házhoz vizesárokkal ellátott új, szabadtéri kifutójukat foglalhatták el főemlőseink a tavalyi évben.
A tágas kifutók között, az erdei sétaúton bandukolva, árnyas platánliget övezi a sétautat, ami egész napos kikapcsolódást nyújt az állatkertet szeretőknek.
A Xantus Jánso Állatkert Győr városközpontból könnyen megközelíthető a 8-as és a 14-es autóbuszokkal
Örökbefogadás
Kedvenc állatát örökbe is fogadhatja az állatkertben. Legyen Ön is nevelőszülő és támogassa evvel az állatkertet. A támogatás alsó szintje
5.000 Ft, melyért cserébe
emléklapot, az „örökbefogadottról” egy
színes fotót és meghívót kap a Tisztelt Szülő. A meghívó egy
rendkívüli szülői értekezletre szól ahol kérdezhet az állatok gondozóitól és tájékoztatást kap az év eseményeiről. A szülői után egy séta következik az állatkertben, amikor kicsit közelebbről is megismerkedhetnek a szülők a kedvencükkel.
Látványetetések
Április 20-tól következő időpontokban látható állataink etetése:
-
11.00 zsiráf
-
12.00 apella
-
12.30 terrárium – mézmedvék, selyemmajmok
-
13.00 tapír
-
14.00 földimalac
-
15.00 Simogató udvar állatai
Csoportvezetés
Másfél, kétórás séta alatt a gyerekek megismerkedhetnek az állatkertben élő fajokkal és az állatok szokásaival, viselkedésükkel.
A csoportvezetés díja:
5.000 Ft
A csoportvezetésre előzetes lehet bejelentkezni a (96) 618-367/11-es mellék telefonszámon.
Születésnapi buli az állatkertben!
A
SzülinapoZOOban nem mindennapi élmény várja az ünnepeltet és a vendégeit. Zsiráfetetés, tapírsimogatás, kígyósimogatás teszi felejthetetlenné a két órás születésnapi bulit, ahol állatkerti sétán és interaktív foglalkozáson vesznek részt az ünneplők.
Részvételi díj
2.500 Ft fejenként, amely tartalmazza a belépőjegyet, a tortát és a zsúrt.
Zoo-tábor
A nyár folyamán 9 héten keresztül várja a zoo-tábor
6-14 éves gyerekeket. A tábor célja, a gyerek minél többet tudjanak meg az állatokról és a növényekről. A változatos programok között szerepelnek ismeretterjesztő előadások, játékos vetélkedők, kézműves foglalkozások, de a gyerekek ki veszik részüket az állatok körüli teendőkből is.
Kiállítások
Az időszaki kiállítások fontos kiegészítői az ismeretterjesztésnek. Változatos és megújuló kiállítások helyszíne a az állatkert oktató-bemutató terme.
Belépőjegy árak-
Felnőtt: 1.350 Ft
-
Gyermek: 1.000 Ft (2-14 éves korig)
-
Nyugdíjas: 1.000 Ft
-
Diák: 1.050 Ft (14 éven felüli diákigazolvánnyal rendelkezőknek)
-
Családi belépő: 4.000 Ft (2 felnőtt 2 gyermek vagy 1 felnőtt 3 gyermek részére)
-
Kombinált családi belépő: 4.000 Ft (2 felnőtt 2 gyermek vagy 1 felnőtt 3 gyermek részére az Állatkert és 1 héten belül a Füles Bástya látogatására)
-
Csoportos gyermek: 850 Ft (10 fő felett)
-
Szakmai jegy: 150 Ft (iskolás és óvodás csoportoknak 10-től 40 főig)
-
Zoocsemege: 350 Ft
-
Csporotvezetés: 5.000 Ft
Programokkal és csoportvezetéssel kapcsolatban bővebb
infomációk itt>>> Nyitvatartás
Január1-tő február 29-ig |
10.00-16.00 |
Március 1-től március 9-ig |
10.00-17.00 |
Március 10-től március 24-ig |
10.00-18.00 |
Március 25-től szeptember 30-ig |
10.00-19.00 |
Október 1-től október 28-ig |
10.00-18.00 |
Október 29-től november 25-ig |
10.00-17.00 |
November 26-tól február 28-ig |
10.00-16.00 |
Az Állatkert az év minden napján nyitva tart!