Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Karmelita templom Győr

9000 Győr, Bécsi kapu tér

Karmelita templom információk

A győri Karmelita templom

 
Győr egyik legfontosabb és legismertebb terén, a  Bécsi kapu téren áll a mára már A város jelképének számító csodállatos barokk vallási épület, győri Karmelita templom.
 
A Karmelita kolostorral egy egységet képező templomot a remek építész és szerzetes Martin Wittwer, vagy rendi nevén Athanasius  tervezte. Az ovális belső terű templom építését 1725-ben fejezték be és azóta Győr városképének egyik elgjellemzőbb eleme. 
 
Csodálatosan díszített homlokzatát a Bécsi kapu térről csodálhatjuk meg, az épület vonalvezetésében pedig az ívek játéka - tojás alakú kupola, ovális alaprajz - kap komoly szerepet.  A holokzat jellemző eleme a három szoborfülke és a vasalt kapuszárnyak. A templom tornya a szentély meleltt, az épület jobb oldalán magasodik
 
A szentélyben található az impozáns méretű és díszítésű főoltár, mely remekül illik a templom gazdag belső motívumvilágához. A Karmelita templom oltárképén Szent István és Szent Imre alakja szerepel amint Szűz Mária előtt mutatják be hódolatukat.
 
A négy mellékoltár, igen hatásos oltárképei az olasz művész, Martino Altomonte munkáját dícsérik. A mellékoltárok felépítménye és a szószék pedig Richter Ferenc rend béli szerzetes alkotásai. .
 
A templom fontos eleme az épület alatt húzodó tekintélyes méretű  kripta illetve látványának fontos része a Karmelita templom mellett lévő barokk rendház. Az így megalkottot épületegyüttes hazánk egyik igen értékes barokk műemléke, Győr városának valódi büszkesége.



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Győr
Győr - Közlekedés

Közlekedés Győr városba és Győrött.

Logó
Karmelita kolostor

A győri Aradi vértanúk útja 2. szám alatti épület a Klastrom Hotel, mely a karmelita tem......

A győri Bécsi kapu tér
Bécsi kapu tér

Győr városának nem csak egyik legfontosabb de talán legszebb tere is a barokk hangulatú B......

Még több Látnivaló Győrben

Logó
Kisfaludy Károly szobra

A győri Bécsi kapu téren, a Rába kettős híd hídfőjének közelében áll fekete gránit...

Logó
Hab Mária szobor

Győr város egyik legjelentősebb terén, a Bécsi kapu téren a Karmelita Templom egyik kis k...

A győri Bécsi kapu tér
Bécsi kapu tér

Győr városának nem csak egyik legfontosabb de talán legszebb tere is a barokk hangulatú B...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Szep 28

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Okt 14

Tuning és Retro Fesztivál
2022-ben útjára indult Magyarországon egy újfajta rendezvény, a fiatal autóőrülteknek
Budapest

Szep 28

Püspökladányi Győgyfürdő
Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán......
Hajdúszoboszló

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Hotel Schweizerhof Győr

Szállodánk Győr hangulatos, barokk belvárosában helyezkedik el. A város három folyó, a ...

2 Gróf Cziráky Panzió Győr

GYŐR SZÍVÉHEZ KÖZELEBB NEM LEHET KERÜLNI! Nyugodt, csendes környezetben várja Ön...

3 Katalinkert Panzió Győr

Májustól októberig 120 fős kerthelyiséggel, cigányzenével várjuk vendégeinket. Panzió...

Shopping a közelben

1 Kammerer Café
Logó

Kávé és desszert különlegességgel várjuk kedves vendégeinket, minden nap 11 órától 2...

3 Klastrom Massage

Győr belvárosának szívében a Klastrom Hotel wellness részlegében várjuk kedves felfriss...

Megosztom



Látnivaló kereső Győr

Partnereink




Facebook